Rangerek voltunk - 5. rész
- A célzónát húsz perc múlva érjük el - visszhangzott a pilóta hangja a fejünk felett lévő hangszóróból.
Ám épphogy elnémult, a motorok fülsüketítő hangját hatalmas robbanás nyomta el. Vörösesnarancs villogás tört be a bal oldali ablakok szűk keresztmetszetén át.
- Kigyulladt mindkét bal oldali motor! - ordította Wiking - Azok a kis sárga rizszabálók telibetrafálták!
Ugyanebben a pillanatban Csiga pattant fel, és rohamléptekkel indult el a pilótafülke irányába. Mi nem mozdultunk, vártuk a parancsot. Épp csak megigazítottuk a felszerelésünket, mert tudtuk mik a kilátások. A repülő hátsó rakodóajtaján oldódtak a zárak, a jelzőfény folyamatos piros jelzésről, vészjósló villogásba kezdett.
A hangszóró hangos reccsenéssel jelezte, a pilóta máris tudatja velünk azt, ami oly nyilvánvaló volt, hisz a motorok még mindig lángokban álltak, ugranunk kell.
- Igen tisztelt malackák! Öröm és megtiszteltetés volt Önöket a levegőbe emelni, de a célterületet sajnálatos, ám annál egyértelműbb okból nem tudjuk megközelíteni. Máris nyitom a raktér ajtaját, azonban kérem ne várják meg a zöld jelzést, hanem azonnal hagyják el a repülőt. Reméljük élvezték az Atosz-AirFlight nyújtotta kényelmet, de most UGRÁS!
Laca biccentéssel jelezte, hogy készüljünk a gép elhagyására, de mind tudtuk, hogy Csiga nélkül nem kapjuk meg a végső engedélyt az ugrásra. Ezen gondolat azonban még át sem villant az agyamon, mikor Csiga megjelent, mögötte a navigátorral, és a pilótával.
- A robotpilóta nincs felkészítve égő motorral való repülésre, sietnünk kell! - ordította a navigátor, s heves mozdulatokkal adta tudtunkra nincs több idő.
Közben a raktér ajtaja komótosan nyílni kezdett, ám valami nem volt rendben vele, mert egyre lassabban tátotta ki hatalmas száját az égre, majd megállt.
- Leállt a hidraulika! - kiáltott a pilóta.
- Próbáljuk a kézi nyitást - válaszolt a navigátor, s már épp indulni készült az ajtóhoz, mikor beleütközött Mihi sorompóként maga mellé emelt jobb kezébe. A navigátor megragadta a karját, szólni készült, de Mihi hátrébb taszította, s közben bal kezével a pisztolyáért nyúlt. Egyetlen lövést adott le előbb az ajtó jobb, majd még egyet a bal oldalon kígyózó hidraulikacsövére, s mire felocsúdtunk, az ajtó önkéntelenül kinyílt. Odaballagott az ajtó melletti szelepekhez, és az egyiket elfordította, ezzel rögzítve az ajtót. Nem tétováztunk, mert a repülő lassan a bal oldalára kezdett dőlni, sorban kiugrottunk.
Már órák óta gyalogoltunk e kietlen pusztán, a jegesnek ható keresztirányú szél mindannyiunk jobb arcélét pirospozsgásra festette, mire végre elértük a fedezéket nyújtó fákat. A vadvirágokkal tarkított aszfaltszürke sziklákat immár felváltotta a már jól ismert faháncs és a falevelek ropogása. Laca ekkor szólalt meg másodszor mióta földet értünk.
- Negyed óra pihenő! - mondta, s intett Csigának.
Amíg ők a térkép fölött tanácskoztak, mi is igyekeztünk hasznosan eltölteni a ránk szabott sziesztaidőt és a felszerelésünket ellenőriztük. Nem álltunk túl jól sem étellel, sem vízzel, hisz a csomagkonténerünk, melyet a célzónában kellett volna kidobnunk magunk előtt a repülőből, a géppel együtt lezuhant. Még a levegőből láttuk, ahogy tűzgolyóvá alakul át, az egykor oly csillogó, fényesre polírozott büszke sas. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy gyógyszerünk és kötszerünk is alig volt, de ami ellenséges területen a legrosszabb, hogy lőszerből sem volt épp eleresztve a csapat.
- Nos! - állt fel Laca a térkép mellől - Fontos döntést kell meghoznunk. Csiga még a robbanás után rögtön egyeztetett a repülő navigátorával Schiszivel a helyzetünket illetően. A bemutatkozáson ugyan már nagyjából túl vagyunk, de személyesen is szeretnélek köszönteni titeket, Atosz és Schiszi a lusta disznók között! Egymásra leszünk utalva a következő néhány napban. Arról még szót ejtünk, hogy kit hova osztok be, mert előbb kicsit komolyabban el kellene beszélgetnünk, de most fontosabb döntést kell meghoznunk. Addig is Schiszi, mivel navigátor vagy, ezért Csiga mellé osztalak be egyenlőre, Atosz te pedig, mivel Hammonnal már régebbről ismeritek egymást vele vagy párban, azzal a megkötéssel, hogy ha úton vagyunk, mögötte haladsz lemaradva néhány, de leginkább öt méterre. És még egy fontos dolog, nálunk nincs duma sem menet közben, sem őrségben. A sztorizgatásnak, beszélgetésnek a pihenőben van csak helye! És most Csiga elmondja mekkora szarban is vagyunk.
- Akkor gyorsan vázolom a lehetőségeinket, és el kellene dönteni mi legyen. A feladat végrehajtásához a célterületig a Hercules repülési sebessége alapján, valamint Schiszi és az én számításaim szerint is, még legalább százötven kilométert kellene megtennünk, ellenséges területen átgyalogolva. Vizünk, és ételünk is kevés van...
- És lőszerünk sincs túl sok - vágott halkan közbe Kalaska.
- Az életmentő felszerelésünk is elég szegényes - folytattam.
- Jó, jó - mondta Hammon -, minden felszerelésünk nagyon hiányos, a sátraink is Bugacon landoltak. Folytasd Csiga milyen mély a latrina?
- Rendben. Tehát ha napi tíz órát koptatjuk az avart, és nem ütközünk különösebb akadályba, akkor négy-hat nap a zónahatár. A feladat elvégzésére pedig az eredeti terv szerint legjobb esetben is három, de inkább öt napot kell számolnunk. Ha minden rendben megy, akkor a lőszerrel nem lehet gond, hisz egyetlen lövést sem kellene leadnunk a végrehajtásához. Viszont a vizünk nem hogy két hétre, de erőltetett menetben két napra sem elegendő, és ha sikerrel zárjuk is a küldetést, még négy-öt napba telik, mire szövetséges területre érünk. A második lehetőség, hogy visszafordulunk, megpróbáljuk elérni a partot, ami szintúgy egy heti gyalogtúra, és kimenekítést kérünk. A harmadik, és egyben leggyorsabb verzió, hogy ide kérünk egy kimenekítést, de mivel minket is leszedtek a vietek, ezért nagy a valószínűsége, hogy veszélybe sodornánk a helikoptereken érkezők és a visszaúton a saját életünket is.
- És fennáll annak a lehetősége is - vette át a szót Laca -, hogy egyáltalán nem küldenek ide értünk senkit, legalább is nem rögtön, mert ugyan a "nem hagyunk hátra senkit" elvet hűen követik még a vezetésben is, de tudjuk mind, hogy azért nem kapkodnak el semmit, és a helikopterekre most nagyobb szükség van a csapatok utánpótlásánál.
Néhány pillanat múltán Csiga folytatta:
- Tehát tudjátok a lehetőségeinket, mindenki kap néhány percet, hogy átgondolja, majd egyszerre, kézfeltartással szavazunk. A szavazás a
szokott módon történik, de újoncaink kedvéért elmondom: amikor azt mondom most, mindenki annyi ujját emeli a feje fölé, amelyik lehetőséget választani szeretné. Tehát egy ujj a feladat végrehajtása, két ujj parti kimenekítés, három ujj helyszíni kimenekítés. Amennyiben nincs többségi döntés, úgy a parancsnok választ.
- Nem nagyon kell ezen gondolkozni - szólalt meg Wiking.
- Ne! - vágott közbe Laca - Gondoljátok át rendesen. Tudom most mit gondoltok, de mérlegeljen mindenki.
Mint valószínű mindannyian, én is pontosan tudtam a választ. Gondolataim nem is evidéken jártak már, csak a testem maradt a csapattal, gondolatban már messze jártam. Az üllő, a kalapács és a kengyelcsontok monoton hullámokat közvetítenek a csigában található szőrszálak felé, miközben a szivárványhártyán át beérkező milliónyi idegi információ is egyre bombázza az agyat, mely mégis, érezve a tempóban rejlő veszélyt, a testnek, s rajta keresztül a motornak gyorsítási parancsot ad. A hang felerősödik, a test szinte eggyé válik a géppel, miközben a táj elmosódik. Ám a képzelet világából Laca hangja a pillanat töredéke alatt ránt vissza:
- Mostanra mindenkinek volt ideje átgondolni a lehetőségeinket - állt fel Laca -, akkor most mindenki egyszerre emelje a kezét a magasba, had lássam hogy döntöttetek.
- Rendben - folytatta néhány másodperc múltán -, ez elég egyértelmű, visszafordulunk!
Kétkedőn néztünk körbe, egymás kezét fürkésztük.
- Jó, jó! Látom mindenki figyel! Persze hogy folytatjuk a ránk bízott feladatot. Nem is vártam mást! Még Atosz és Schiszi is a küldetés végrehajtása mellett szavazott, pedig nekik nem lenne kötelességük. Ezt díjazom!
Schiszi a magasba emelte ismét a kezét.
- Mond! - szólt oda neki Laca.
- Ha szabad megjegyzést tennem, akkor bátorkodom hozzátenni, hogy mi sem hajtottuk még végre a feladatunkat, mert még nem jut-
tattunk el benneteket a célterületre.
- Rendben, bár akkor jó lenne, ha gyorsan kerítenétek egy másik repülőt! - mosolyodott el Laca - De a viccet félretéve nálunk szokjátok meg, hogy amíg nincs parancs, addig nemcsak szabad, de kötelező megjegyzést, javaslatot tenni. Nem kell engedélyt kérni a megszólalásra, az előbb elhangzott szabályt követve bárki hozzátehet, vagy elvehet a tervből. Akció közben viszont felesleges duma nincs, és ha Csigától vagy tőlem elhangzik egy parancs, akkor már nincs kérdés, nincs vita, a parancs végrehajtandó!
- És mégvalami - vette át a szót Hammon -, felderítők vagyunk, így bármi történjen is, ha nem kaptatok parancsot a tüzelésre, akkor a ravaszra sem teszitek rá az ujjatokat.
- Kivétel ez alól - folytatta Mihi -, ha felfedeznek minket és egyértelmű nem lesz, hogy valamelyikünk élete forog kockán.
- Akkor, ha nincs több kérdés, szedelődzködjetek és indulás! - mutatott délnyugat felé Csiga.
A fák már magukra öltötték színpompás őszi kabátjukat, de a levelek még alig kezdtek hullani. A levegő nyírkos és fülledt volt, még annak ellenére is, hogy a napfény alig alig jutott át a hatalmas fák lombkoronáján. A terep, bár folyamatosan emelkedett, az aljnövényzet hiánya miatt mégis gyorsan haladtunk. Nehéz volt folyamatosan ébernek lennünk, mert a táj minduntalan ismétlődött. Olyan érzésünk volt, mintha ugyanazt az egy kilométert tennénk meg újra és újra. Ennek ellenére az első nap végére a földetéréstől számítva, Csiga számításai szerint jó negyven kilométert haladtunk. Még Kalaska is szó nélkül bírta, pedig a levegőben elszámolta a távolságot, túlfékezte az ernyőjét, amely úgy három-négy méterre a sziklák fölött átesett és felhajtóerő hiányában a földbe döngölte mesterlövészünket. Az út több szakaszán is sántikált, de nem akart pihenőt tartani.
Kimerülten álltunk meg, mikor Laca parancsot adott a táborverésre. Mivel sátrunk nem volt, nem tudtunk a megszokott mó-
don, szinte nyomtalanul tábort építeni. A kígyók és pókok miatt fontos volt, hogy a fekvőhelyünket és környékét megtisztítsuk a falevelektől, és az aljnövényzettől, így fel kellett túrnunk az erdőt. Igyekeztünk szabálytalan formájú területet megtisztítani úgy, mintha varacskosdisznók nyomai lennének, bár azt sem tudtuk, hogy élnek-e itt ilyenek. Kalaska lábát rögtön a vacsora után elláttam, megpróbáltam enyhíteni a fájdalmát. Bokája zúzódott csak enyhébben, de a színe alapján látszott, hogy nem komoly a sérülése. Ezt erősítette az is, hogy végig tudta csinálni a mai túrát is. Az este további része nyugalmasan telt, felváltva adtunk őrséget. Hajnalra jelentősen lehűlt a levegő, de nem volt elviselhetetlenül hideg. Mire a kelő nap sugarai megfestették felettünk a faleveleket, már útra készen álltunk. Elsődleges feladatunk a mai napra azon kívül, hogy a táv egy legalább akkora hányadát megtegyük, mint az előző napon az lett, hogy valahol iható vizet találjunk. Csiga változtatott körülbelül húsz fokot az útirányon, mert a térkép alapján arra haladva, néhány óra járásra egy pataknak kell lennie.
Nem tévedett most sem. Öt órával az indulás után meghallottuk a csörgedező víz hangját, és még néhányszáz méter megtétele után rá is leltünk a patakra. A víz tisztának tűnt, és mivel elég gyors folyásúnak véltük, iható minősítést szavaztunk meg neki. Kóstolásra sem tűnt rossznak, de hogy biztosra menjünk sorsot húztunk, ki igyon belőle elsőre. Most Wiking húzta a rövidebbet. Áttöltötte hát a kulacsában maradt vizet a többiekébe, és a folyamból töltötte azt meg. Sopánkodva néztük, ahogy a patak fölé hajol, és jóízűt kortyol a hideg vízbe.
- Ez isteni! - mondta, majd újabb hatalmasat nyelt belőle.
- Azért túlzásba ne vidd - szóltam rá -, nehogy vérhas legyen a vége!
- Nem kellemesebb halál, ha szomjan döglünk, mint ha beteg leszek tőle egy kicsit.
- Csak ne mond, hogy nem figyelmeztettelek!
- Ugyan! - legyintett, s újra nagyot kortyolt.
- Wiking, te sosem változol! - mosolyodott el Laca - Induljunk!
Két napig követtük a patakot, közben mivel Wikingen nem jelentkezett semmilyen tünet, már mind az üde, friss vizét ittuk. Este pedig a belőle fogott halat vacsoráztuk. Az utunk ugyan eseménytelen volt továbbra is, de lassabban haladtunk, mert a patak környékén igen csak buja volt a növényzet. Előfordult, hogy órákig csak néhány kilométert haladtunk, úgy kellett utat vágnunk magunknak a sűrű bozótban. A negyedik nap reggelén Csiga szólt, hogy innentől nem követhetjük a patakot, így mindegyikünk feltöltötte a vízkészletét és megmosdottunk utoljára hűs vízben. Dél is elmúlt már, mikor Hammon a magasba emelte a kezét, előbb féltérdre ereszkedett, majd hasra feküdt. Mi is követtük, de semmit sem láttunk magunk előtt. Már vagy negyed órája lapítottunk az avarban, de semmi mozgásra nem lettünk figyelmesek. Laca lassan Hammon mellé kúszott.
- Mit látsz?
- Neked tizenegy óránál, látod azt a v alakú kiszáradt fát, amelynek
jobb törzse úgy tíz láb magasságtól hiányzik?
- Igen látom.
- Onnan tizenkét óra irányába, úgy hét méterre figyeld a talajt. Ha jól számolom két percen belül megtörténik. Csak figyelj!
Nem kellett még két percet sem várniuk, a földből egy csapóajtó nyílt fel, és egy szalmakalapos fej kandikált ki rajta.
- Látod?
- Igen. A többiekkel visszahúzódunk, úgy száz méterre a gerinc mögé. Mihit itt hagyom veled, mérjétek milyen időközönként bújik elő a féreg a lyukból. Figyeljétek a környéket is, hátha van több is. Megbeszéljük hogyan tovább, legkésőbb két óra múlva küldök váltást. Maradjatok észrevétlenek.
- Rendben.
Miután a csapóajtó bezárult, Laca kézjelekkel utasított mindenkit mi a teendőnk. Miután visszahúzódtunk a gerinc mögé, Laca elmondta amit Hammonnal láttak. Döbbenten hallgattuk a történteket, mert bár mind jó megfigyelők voltunk, a csapóajtót egyikünk sem vette észre, pedig az elmondottak alapján legalább három alkalommal is lett volna rá alkalmunk. Az is kiderült, hogy a viet utolsó felbukkanását, amit már Laca is látott, Mihi is kiszúrta. Atosz elmondta, hogy hallott már erről egy alkalommal, mikor Saigonban járt.
A csapóajtó a megfigyelések szerint egy többtíz vagy száz kilométeres
alagútrendszer egyik kijárata, vagy őrtornya lehet, melyen a vietnámiak
közlekednek a föld alatt, s a beszámolók alapján
az alagút tele van
csapdákkal és csapóajtókkal, ezért kifüstölni is lehetetlenség őket.
Eddig azonban csak egy ilyen alagútrendszerről van tudomása a
hírszerzésünknek amely Cu Chi-ből indul.
- Ezt én is hallottam mikor ott jártunk - vágta rá Schiszi -, de azt gondoltam ez csak amolyan rémtörténet.
- Tudunk mást is róluk? Például, hogy milyen távolságra vannak egymástól ezek a kijáratok? - kérdezte Csiga.
- Sajnos csak ennyit tudok.
- Legalább azt tudjuk, mivel van dolgunk. - folytatta Laca - Ezek szerint többen is lehetnek odalent, és fogalmunk sincs merről merre haladhat az alagút, vagy hogy van-e még hasonló kijárata a közelben. Minden esetre Csiga amennyire csak lehet próbáljátok meg Schiszivel meghatározni a csapóajtó helyzetét, és jelöljétek meg a térképen, hogy jelenteni tudjuk majd. És most várom az ötleteket, hogyan tovább?
- Dobáljuk tele gránáttal - vigyorgott Filó -, az majd bezárja egy időre a kis férgeket.
- Ezt Hammon is nagyon élvezné - mondta Wiking -, de ha nem akarjuk, hogy a sarkunkban lihegjenek, akkor sajnos észrevétlenül kellene tovább haladnunk.
- Hát egy próbát megért!
- Kifigyeljük mikor váltják le - mondtam -, és a váltás után Kalaska kilövi. Ha minden jól megy....
- Na itt a bibi - vágott közbe Laca -, ha minden jól megy?! Az ötlet nem lenne rossz, ha bármit is tudnánk a föld alatt zajló dolgokról, de mivel semmit, így talán ez sem épp a legjobb megoldás.
- És próbáltál már megkülönböztetni két rizszabálót? - mosolyodott el Wiking - Honnan tudjuk mikor volt a váltás?
- Akkor gondolom a torkát sem vághatom át mikor előbújik? - kérdezte Schiszi.
- Megkerülni sem tudjuk - mondta Csiga -, mert azt sem tudjuk milyen irányú az alagút. Az is lehet, hogy épp fölötte állunk, és épp arra tart amerre haladnánk.
- Na ez még viccnek is rossz lenne - húzta össze a szemöldökét Laca -, de mivel ez sem lehetetlen, ezért alkossatok párokat, és egy nagy kört alkotva melynek ez lesz a középpontja, kúszásban minden páros távolodjon el száz-százötven métert. Derítsük fel a területet, de mindenki legyen nagyon, ismétlem nagyon óvatos! Egy óra múlva itt találkozunk ismét. Kalaska, Kimi, ti maradtok. Kimi nézd meg Kalaska bokáját, és fél óra múlva váltsátok le Mihiéket. Az őr felbukkanását figyeljétek ti is, mennyi időnként bújik ki körbenézni. Közben mindenki gondolkozzon a folytatáson.
Már csak egy óránk volt naplementéig, így mindenki elfoglalta a helyét. Amikor a csapóajtó ismét lezárult Hammon és Atosz kúszni kezdett. Mire a nap lement, alig néhány méterre voltak a csapóajtótól. Majd egy órán keresztül hasaltunk tovább, de végre megkaptuk az első jelet. Hammon lámpájának villogásából derült ki, hogy mióta lebukott a napkorong a fák mögött, az őr most először dugta ki a fejét. Hammon lámpája folyamatosan égett, jelezve hogy a csapóajtó még zárva, és várja a választ. Laca jelezte, hogy maradunk még a helyünkön, megvárjuk az őr következő felbukkanását. Könnyebb dolgunk volt, mint gondoltuk, mert a féreg csak újabb egy óra elteltével bújt elő a föld alól. Mikor visszahúzódott Hammon újra jelzett, hogy tiszta a terep. Hangtalan lépve, fáról fára haladva kerültük meg jó messziről az őrt, és vele két társunkat. Az újabb óra eltelte előtt már az őr látótávolságán jócskán túl hason fekve vártunk a sötétben. A várakozás azonban kissé hosszúra nyúlt. Már vagy negyven perce nem láttunk semmit. Fáztunk, mert elkezdett erősen hűlni az idő, de nem törődtünk vele, mert a társaink életéért aggódtunk. Újabb fél óra telt el, mire léptek zajára lettünk figyelmesek. Hamar rájöttünk, hogy ezek Hammonék léptei, s mivel hallottuk ahogy jönnek, így azt is tudtuk, hogy nagyon közel vannak, sőt egy idő múlva észrevettük, hogy el fognak menni mellettünk.
- Erre gyertek! - szólalt meg Laca, hátat fordítva a csapóajtó vélt helyének felült, s a lámpáját a mellényének szorítva jelezte az irányt.
Alig néhány újabb lépés zaját követően már láttuk Hammon és Atosz körvonalait.
- Rendben - mondta Laca -, akkor eddig megvagyunk. Még túl közel vagyunk a kígyó fészkéhez tovább kell mennünk, de mivel nem tudjuk mi van előttünk, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, és csak annyit megyünk a sötétben amennyit muszáj. Mindenki a helyére és indulás!
Most is a szokott sorrendben, ám most egyvonalban alig néhány lépés távolságban, lassan, szinte lépésről lépésre haladtunk egymás után a vak sötétben. Sűrűn megálltunk és csak hallgatóztunk. Nem ez volt az első ilyen helyzetünk, mégis mindannyian szinte tapinthatóan feszültek voltunk. Schiszire néha rá kellett szólni, hogy halkabban vegye a levegőt, mert felveri az erdőt, és ha lehet ne ilyen hevesen, mert el fog ájulni. Hajnali egy óra táján hatalmasat vágódtam, miután beleakadt a lábam valamibe.
- Jól vagy? - kérdezte halkan Mihi.
- Semmi gond!
- Azt hiszem - szólalt meg Laca -, elég messze lehetünk már, és ha jól érzékeltem, átkeltünk egy gerincen is, mostanra a féreglyukból már nem láthatnak ránk, úgyhogy megállunk. Mindenki pihenjen le. Hajnalig most Csiga és én őrködünk, aztán indulunk tovább.
A kelő nap fényénél elfogyasztottuk reggelire a megmaradt étkészletünk utolsó morzsáit is. Már nagyon hiányzott a reggeli kávé illata, de legfőképp a zamata, mely ébredésre késztetett a szigeten. Most először éreztem, hogy a sziget, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal, de már évek óta az otthonunk volt, hiányozni fog! Már megszoktuk a sivár börtönépületek kopott falait, az állandóan ismétlődő sótlan kosztot, s hogy nappal izzasztó, sőt olykor égető forróság volt, ami éjjel sem szűnt meg, még a téli hónapok alatt sem. Akkor tanulja meg a baka értékel mindazt, ami néha keserűnek, vagy épp nyomorúságosnak tűnik, mikor rádöbben, holnaptól meglehet, hogy még ennyi sem lesz! Néha már nyomasztó volt az óceán meg nem szűnő hullámzása, de biztos, hogy visszasírjuk majd a parton eltöltött időt!
- Mindenki hasra - törte meg a csendet Schiszi -, őrjárat!
- Keltsétek fel Lacát és Csigát! - suttogta Mihi.
- Mindenki készültségbe - adta ki a parancsot Laca, miután kipattantak a szemei -, de csak nyugisan!
- Nyírjátok ki mind! - vágta oda Csiga, miközben az órájára pillantott - Egy se maradjon élve, ha már felvertek egy óra alvás után!
- Nyugi! - intette le Laca.
- Jól van! Hányan vannak?
- Úgy egy tucat. - mondta Kalaska.
- Egy nyamvadt tucat - morgott tovább Csiga -, és ezért keltettetek fel?
- Hát! Ha épp azok alszanak, akik a döntéseket hozzák?! - vigyorgott Atosz.
- Hát! Ha épp Ők őrizték az álmod kisbocs, amég te aludtál! Akkor most én visszafekszem, mert még van egy órám a pihenőmből, Ti pedig fegyver a kézben, szem az ellenségen, és nem moccan, amíg én nem szólok! - suttogta Csiga, majd hátat fordított a vieteknek, sóhajtott egy nagyot, majd elaludt.
- Hallottátok a parancsot! - vette át a szót Laca - Ha tüzelni kell, azt is csak lábujjhegyen, nehogy felébresszük!
- Na? Ha a sejtésem nem csal, jól tettem, hogy aludtam még... - tartott szünetet Csiga, míg az óráját kémlelte - mennyit? Két és fél órát?
- Senki sem merte felébreszteni az alvó oroszlánt - mosolygott rá Filó -, de itt az ideje indulni!
- Ejj, de fene egy gyáva banda! Na akkor uccu picsám láss vásárt!
- Mennyit kell még mennünk? - kérdezte Hammon.
- Ma estére el kell érnünk a találkozási pontot.
- Az jó, mert fogytán vagyunk megint a víznek, és élelmünk sincs.
- A vízzel nem lesz gond, néhány órán belül újra keresztezni fogjuk azt a patakot, melyet követtünk.
- És akkor miért nem követtük eddig is? - kérdeztem.
- Azon egyszerű oknál foga - szólalt meg Schiszi -, mert a patakot követve úgy kétszáz kilométerrel többet kellett volna megtennünk.
- Azon egyszerű oknál fogva mi? - morogtam - De okosak vagyunk!
- Indulás! - adta ki a parancsot Laca.
A patakot elérve Csiga beállította az összekötőnk által használt csatornát a rádión és leegyeztette vele a randevú helyét és idejét. Nem tartottunk pihenőt, csak épp addig álltuk meg, míg feltöltöttük vízkészleteinket.
A találkozási pontot egy órával előbb értük el a megbeszéltnél. Biztosítottuk a mezőt, melyre korábban nekünk kellett volna megérkeznünk. Filó begázolt a térdig érő fűvel borított térre, kezében jelzőfüstöt tartva. A megbeszélt időpont előtt néhány perccel meghallottuk a motorok hangját. A Huey nem szállt le, csak lebegett a mező felett. A buja növényzet a rotorszél nyomására elfeküdt, és viharos tenger látszatát keltve hullámzott. Miután a csomag és kísérője leereszkedett a kötélen, a pilóta tisztelgésképpen bólintott, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovatűnt. A katona aki az előbb érkezett, rögtön azután, hogy talajt fogott a lába, a vállához emelte fegyverét, körbenézett, s a ledobott csomagot felkapva, fegyverét még mindig maga előtt tartva, Filó felé vette az irányt. Rég láttunk már ilyen precíz mozdulatokat, s ebből rögtön tudtuk, hogy még alig van túl a kiképzésen.
Mire a nap lement, már biztos távolságba kerültünk a mezőtől, mikor Laca megállított minket:
- Itt tábort verünk, de mielőtt az őrök elfoglalják a pozíciójukat, bemutatom Öcsit. Meghozta a csomagot, de a tengerészgyalogság volt olyan nagylelkű, hogy lőszert, élelmet, némi robbanóanyagot, és még egy-egy új, még tesztelés alatt álló éjjellátót is küldött vele. És hogy Öcsi lássa milyen hálásak vagyunk, na meg persze mert még friss és üde, Filóval máris mehet őrségbe.
Három nappal Öcsi érkezése után, még mindig nem találtuk a célpontot. Töviről hegyire bejártuk a területet, melyet megjelöltek a létesítmény vélt helyeként. A sikertelenség azonban nem szerepelt a szótárunkban, s ez végre újra jól látszott a csapaton. A veszteség ellenére úgy tűnt, az utóbbi idővel ellentétben, mindenki rendben teszi a dolgát. Laca és Csiga fegyelmezett vezetése hamar átragadt ránk, mintha újjászülettünk volna.
- Mindenki hasra! - kiáltott Mihi.
Hasra vágódtunk, és már mi is hallottuk a közeledő teherautó hangját. Néhány másodperc múlva meg is pillantottuk. Tekintetünk követte, ahogy balról jobbra, úgy egy kilométerrel előttünk halad, majd pont
nekünk 12 óra irányában felénk fordul. Mint az óramű, olyan egyszerre biztosítottuk ki a fegyvert, Csiga állványra tette az M60-at. Úgy száz méter megtétele után a teherautó megállt, s a semmiből két vietkong lépett oda hozzá. Egy hosszú perc múltán az autó komótosan megindult felénk. Értetlenül figyeltünk, hisz mögöttünk nem volt semmi. Még egy árva keréknyomot sem láttunk, nem hogy utat. Már félúton járt, egyenesen felénk tartva, mikor ismét megállt. Kétszer dudált, majd mikor megint elindult a lélegzetünk is elállt, mert a teherautó lassan eltűnt a föld alatt.
- Ezért nem látták a felderítőgépek - súgta Csiga -, mert a föld alatt van az egész átkozott létesítmény.
- Így viszont - mondta Filó -, az egész terv mit sem ér, mert hiába szórják meg a területet napalmmal. Ebben az esetben ez teljesen hatástalan lenne.
- Ezt majd eldöntik a fehér házban - vette át a szót Laca -, a feladat nem változik. Wiking, Filó, Atosz, ti vagytok az Alfa, ti mentek Csigával! Kimi, Hammon és Öcsi a Bravo csapat, ti mentek Schiszivel! Mindkét csapat feladata az épület határainak feltérképezése! Kell, hogy legyen ennek az átkozott vakondvárnak szellőzése. Próbáljátok megkeresni ezeket, Csiga és Schiszi határozzátok meg a helyzetüket! Mivel nem tudjuk, hogy lehetnek-e még őrök, bár vélhetően ez az egy bejárata van, így máshová nincs értelme őrszemet állítani, azért próbáljon meg mindenki láthatatlan maradni. Kalaska és Mihi itt maradnak velem, mi figyeljük a bejáratot. Csiga! Mielőtt elindulnátok, állj rá a parancsnokság hullámhosszára és hagyd itt nekem a rádiót!
Három órával később értünk vissza, úgy tűnt sikerült minden lyukat megtalálnunk. Csiga és Schiszi berajzolták a fegyverraktár szellőzőinek helyzetét a térképre. Miután végeztek Laca maga köré hívott mindenkit:
- Nos urak, a vezetés döntött. Az a helyzet, hogy nincs olyan bombázási technika, amely elég megbízható eredménnyel járna. Nekünk kell elpusztítani belülről a helyet. Tehát be kell mennünk! És lehet, hogy nem is csak egyszer. Azt akarják, hogy hatoljunk be lát-
hatatlanul, mérjük fel a terepet, hogy elég-e a nálunk levő robbanóanyag. Viszont mivel kulcsfontosságú a telep elpusztítása, ezért azt a parancsot kaptuk, hogy amennyiben több semtexre, vagy emberre lenne szükségünk a tökéletes végrehajtáshoz, akkor húzódjunk hátrébb az erősítés megérkezéséig. Nem mondták ki nyíltan, de bíznak az ítélőképességünkben, csak rajtunk múlik a feladat végrehajtása.
Egy csendbe burkolt perc után folytatta:
- Mérlegelve a lehetőségeinket úgy döntöttem, hogy mivel nem tudjuk mi vár ránk odabent, mindannyian bemegyünk. Azonban mielőtt erre sor kerülne, a következő egy nap folyamán megfigyelünk. Tudnunk kell az őrök mikor és hogyan váltják egymást. Schiszi, Atosz! Nektek nem kell ebben részt vennetek.
- Veletek vagyunk! - mondta Atosz.
- Ez nem is kérdés! - vágta rá Schiszi.
- Rendben, köszönöm - folytatta Laca -, erre számítottam! Akkor az Alfa csapathoz csatlakozik Kalaska, mehettek aludni! Mihi és én a Bravoval elkezdjük a megfigyelést!
A nap ismét lemenni készült, mikor Filó felébresztett. Az izmok csak lassan tették azt, amit az agy parancsolt. A csontjaim fájtak az újabb földön töltött néhány óra nyomorától. Mindezt azonban rögtön feledtette a friss kávé illata, amelyet Kalaska a kezembe nyomott.
- Idd meg, aztán szedelődzködj! - mosolygott rám Hammon - Hihetetlen, hogy ahhoz képest általában milyen éberen alszol, mégis a legdurvább helyzetek előtt alig lehet felverni az álmodból.
- Nekem legalább nincs gond az idegeimmel - mormoltam magam elé, miközben a kávé selymesen keserű illatára koncentráltam.
- Még jó, hogy felkészültem belőletek a bevetés előtt - nézett rám Öcsi - és tripla adag kávét hoztam magammal.
- De még milyen jó! - vágta rá nyomban Csiga, akinek kezében szintén fekete gőzölgött.
- Koffeinfüggő banda! Ébren vagytok? - kérdezte Laca.
- Ha azt mondom nem, akkor visszafekhetek? - kérdeztem vissza.
- Na kapjátok össze magatokat, 5 perc múlva gyülekező!
- Szóval nem.
Az éjjellátókkal a fejünkön hangtalan kerültünk az őrök bódéja mellé. Egy perccel később a két őr holtan feküdt. Amint az őrbódéba léptünk, az elméletünk igazolódott, a bódé betonalapján egy lejárat vezetett a föld alá, ezért nem láttuk a váltásokat. A földalatti folyosó nyílegyenesen, végig enyhén lejtve vezetett a létesítménybe, de jó húsz percbe telt, mire elértük a végét. Az alagút egyenesen a belső térben ért véget, nem volt rajta ajtó. Odabent is sötét volt, mintha az egészben egy teremtett lélek se lenne. Halálos csend volt. A helység, amelybe beléptünk, úgy hét méter magas lehetett, a falak boltívben futottak össze a fejünk felett. Dohos és párás volt benne a levegő. Nem volt itt semmi. A terem végében vasajtó várt minket. Az ajtó kémlelőnyílásán, mely úgy ötször öt centis volt Hammon nézett be.
- Nem látok senkit - suttogta -, de ezt látnotok kell.
Ahogy beléptünk sorban az újabb helységbe, a lélegzetünk is elált a látványtól. A raktár nagyobb volt, mint egy rögbi pálya. Az éjjellátók hatótávolsága nem is látta volna be a teret, azonban a terem hosszában lévő két pillérsoron fáklyák égtek, így kivehető volt a mérete. Ameddig a szem ellátott katonai járművek sorakoztak benne végig. Laca kézjelzésekkel adta tudtunkra a feladatot. A terem két oldalán haladtunk végig, hálótermeket keresve. Különféle helységek nyíltak sorra a fal mentén, mint konyha, öltöző, zuhanyzó. A terem végében aztán megtaláltuk amit kerestünk. Az ajtó mögül halk beszélgetés zaja szűrődött ki. Hammon belökte az ajtót, és benyomultunk. A szoba közepén asztalok álltak, melyekből az elsőnél két viet ült döbbenten, és vagy két tucat ágyban aludt valaki. Az asztalnál ülők néhány másodpercig csak meredtek ránk, majd az egyik ordítani kezdett. Mihi rögtön leterítette, s a következő percben csak úgy záporoztak a golyók. A negyvenötös lövedékek vörösre festették a termet. Alig egyetlen perc alatt kivégeztünk mindenkit.
- Ellenőrizzétek őket - mondta Laca.
Sorra haladtunk végig az ágyak között, mikor az egyik ágy mögül egy
kis fickó ugrott elő és mielőtt még golyót kapott volna a két szeme közé, eleresztett egy sorozatot. Schiszi azonnal elterült. Odaléptem hozzá, mikor mellettem Atosz is a földre rogyott. Schiszin már nem segíthettem, a szívét érte a lövés, ezért Atoszt kezdtem vizsgálni.
- Tüdő! - szólaltam meg, és abban a pillanatban rózsaszín hab kíséretében vér kezdett folyni a szájából. - Nem tehetek semmit!
Ahogy ezt kimondtam Atosz köhögni kezdett, majd feje lélektelenül lebillent.
- Megsérült még valaki? - tettem fel félve a kérdést.
- Laca rendben.
- Csiga rendben.
- Kalaska rendben.
- Wiking oké.
- Hammon rendben.
- Mihi rendben.
- Filó is.
- Valaki hiányzik! - néztem körbe - Öcsi?
- Ööö, én is rendben vagyok! - kapta fel a fejét Öcsi.
- A többiek megvannak, azonban Atosz és Schiszi halott! - jelentettem Lacának.
- Hozzátok Őket - mondta Laca -, visszavonulunk az étkezőbe! Hammon, Mihi, Kalaska, Wiking! Mindegyik rízszabálónak jár még egy golyó! Ha megvagytok gyertek ti is a kantinba.
Amint letettük halottainkat az ebédlőben, Laca újabb parancsot adott:
- Filó! Azonnal kezd el felmérni a terepet, számold ki, hogy elég-e a robbanóanyag. Kimi menj vele!
Indultunk volna kifelé, mikor Csiga elkapta a vállam:
- Kimi te vérzel!
- Semmiség, csak súrolt. Már nem vérzik. - indultam tovább.
A kantin ajtaja majdnem magával sodort, ahogy Hammon dühösen belökte. Mihi próbálta csitítani. A helységből a főcsarnokba lépve még hallottuk, ahogy Laca Öcsit, Kalaskát és Wikinget a bejárat őrzésére
utasítja. Filó a terem közepébe érve felmászott az ott parkoló teherautó fülkéjének tetejére, és kémlelni kezdte körbe a raktárt.
- Szerezz nekem papírt és valami íróeszközt - utasított.
Visszarohantam a vietek szálláshelyére, és kutatni kezdtem. A szoba végében öltözőszekrények álltak, melyek egyikében egy jegyzettömböt és ceruzát is találtam. Már épp indulni akartam vissza, mikor a félhomályban egy páncélszekrényt fedeztem fel. Megpróbáltam kinyitni, de az ajtó nem engedett. Ismét keresztül futottam a raktáron, feladtam Filónak a kért dolgokat. A következő percben, már a kantinban álltam és jelentettem Lacának a látottakat.
- Rendben - mondta Laca -, menj vissza és segíts Filónak, a páncélt mi megnézzük!
Mire visszaértem Filó már egy másik teherautó tetején állt, serényen jegyzetelt, és hangtalan mormolt magának valamit az orra alatt.
- Tudok segíteni? - kérdeztem.
- Még nem! - jött rá a válasz.
Ekkor léptekre lettem figyelmes, megfordultam és vállamhoz emeltem az M4-et a hang irányába tartva. Wiking lépett be a célkeresztbe.
- Filó! - szólalt meg rezzenéstelen arccal - Gyere, ezt látnod kell!
Wiking az egyik teherautó platójára invitált minket, amely dugig volt robbanóanyaggal.
- És van belőle még kettő! - vigyorgott Wiking.
- Ne vigyorogj - mosolygott rá Filó -, kezdheted lepakolni! Minden pillérhez vigyetek egy ládával!
- Na! Kellett nekem kutakodni?! - lohadt le Wiking arcáról a vigyor - Te meg ne kuncogj ott doki, hanem hozz segítséget!
Majd két órán át tartott, mire minden oszlophoz jutott a ládákból. Filóval sorban felszereltük a tartópilléreket dinamitrudakkal. Mivel azonban a dinamitrudakat nem tudtuk távirányítással felrobbantani, ezért minden ilyen kötegre egy darab semtexet is raktunk.
- Mennyi még? - lépett oda hozzánk Laca.
- Van még pillér bőven - válaszolt Filó, de fel sem nézett a parancsnokra -, kell még néhány óra.
- Rendben. Közben tarthatnál egy rövidke szünetet, mert szükségünk lenne egy kis precíziós robbantásra is.
- Már vártam - mosolyodott el Filó -, Kimi mondta mit talált! Ezt még befejezem, aztán megyek.
Öt perc sem telt el, mióta Filó hátrament, mikor Hammon ordítása töltötte meg a teret:
- Robbantás!!!
A következő pillanatban egy durranást lehetett hallani, mely nem volt nagyobb egy autógumi defektjét kísérő hangnál. Kisvártatva Filó újra megjelent, ott folytatta, ahol abbahagyta.
Reggel hét óra volt, mire minden pillérre robbanóanyag került. Mikor beléptünk az ebédlőbe, orrunkat olyan illat fogadta, melyet már rég nem éreztünk. Csiga épp tányérra rakta a gőzölgő kolbászos-hagymás rántottát.
- Ezt már szeretem - mosolyodott el Filó -, sör is van? Újra a régi csapat! Itt vagyunk egy idegen országban, egy bombahalom közepén, minden bokor mögül tetves kis sárgák lesnek ránk, miközben a haditengerészet és a fehér ház csak ránk vár, mi meg urak módjára reggelizünk!
- Gyere és edd inkább, mert kihül! - mosolygott vissza rá Laca - Közben mesélj, hogy állsz!
- Nos - kezdte Filó már teli szájjal -, a töltetek a helyükön, de van egy problémánk!
- Ne mond, hogy hiába dolgoztunk! - csapott az asztalra Wiking.
- Hagyd már, hogy végigmondja! - vágta hátba Wikinget Mihi úgy, hogy az előbb félrenyelt, majd Kalaska és Öcsi között reptette át a torkából felköpött tojást.
- Ezért dolgoztam vele? - vigyorgott Csiga.
- Tehát - köszörülte meg torkát Filó -, mint mondottam az imént, minden töltet a helyén, csak nincs mivel elsüssük. Sajnos távirányítást nem használhatunk, mert a hely ugye a föld alatt van, ráadásul az adó hatótávolsága is kicsi. Kivezetékelni sem tudunk biztonságos távolságba, mert a kábel elfogyott.
- Láttam a hálóteremben egy rádiót - mondta Mihi -, azzal nem tudjuk felrobbantani?
- Csiga? - nézett kétkedőn rá Filó.
- Nem lehetetlen. - nyelte le a falatot Csiga.
Kis gondolkodás után folytatta:
- A teherautókban levő gyújtást kombinálhatom a rádióval. Működhet!
- Akkor reggeli után lássatok neki - mondta Laca -, szeretném itthagyni ezt az átkozott patkánylyukat. De mielőtt nekilátnál, előbb hívd fel a tábornokot, és jelentsd a helyzetet! Valamint kérj teljes rádiócsendet, mert nem szeretném, ha előbb sülne el a bomba, mint kellene. A mi rádióink sem túl érzékenyek, ki tudja a kis sárgáké milyen.
- Rendben - válaszolt Csiga -, de ahhoz fel kell menjek a felszínre.
- Hammon és Mihi veled megy!
Fél óra elteltével futva jöttek vissza.
- Újabb probléma! Az anyahajó már órák óta próbál elérni minket! Négy teherautó tart felénk a felderítés szerint! Azt mondták legfeljebb egy óra és ideérnek! Ennyi idő alatt nem tudjuk összetákolni az elektronikát!
- De! - gondolkozott hangosan Filó - Ühüm...
Feszülten figyeltük.
- Mond már! - türelmetlenkedett Öcsi.
- Hagyd itt nekem Kimit - fordult oda Lacához Filó -, vigyétek Atoszékat és menjetek biztos távolságba. Úgy ötszáz méter megfelelő lesz déli irányba, és fedezzétek a seggünket a hazafutásnál. A fegyvereinket is vigyétek, épp elég lesz nekünk a pisztoly.
- Tudsz élni! - néztem kétkedőn Filóra.
- Rendben - mondta Laca -, pakolás! Öt perc múlva legyen mindenki a kapuban.
Nyomunkban egy tucat vietnámival rohantunk keresztül az erdőn Filóval a többiek felé. Üldözőink folyamatosan tüzeltek ránk. Már láttuk az előttünk felsorakozó társainkat, két csoportra eltávolodva egymástól. Pontosan tudtuk a dolgunkat, közöttük kell befutnunk, hogy fedezni tudjanak minket. Amint elhagytuk a tűzvonalat, megszólaltak a fegyverek. Ekkor hatalmas robbanás nyomta el a fegyverek hangját. Csapattársaink azonban nem törődtek vele, egytől egyig szedték le az ellenséget. A gombafelhő egyre csak növekedett, de mielőtt a porfelhő elért volna minket, az utolsó rizszabálót is kilőtték.
Minden elcsendesedett. A por csak nagyon lassan ült el, nem is láttuk egymást. Laca kérésére mindenki jelentette hogy van. Már nem veszítettünk több embert. Amint lehetett elindultunk az evakuációs pont felé.
- Hogy robbantottatok? - kérdezte Kalaska.
- Mi? Sehogy! - vigyorgott Filó - Wiking volt!
- Hogyhogy én voltam? - fordult vissza Wiking - És te mit vigyorogsz ennyire doki?
- Felszereltünk egy kanócot a hangárajtó fölé úgy, hogy akkor gyulladjon meg, amikor kinyitják.
- Csak én nem értem? - kérdezte Öcsi, mikor már Wikinget kivéve mind nevettünk.
- A német zászlós kabala zipóm te ganééé!!!
by Kimi © 2014
Képi illusztráció: Csiga
Képi illusztráció: Csiga
