Rangerek voltunk - 3. rész
A sziget új színekben pompázó köntöst húzott magára. A tavasz delén is túl voltunk már, mire mindent elrendeztünk. Készen álltunk az útra, még akkor is, ha egyre forróbb volt a hangulat a csapat és a megmaradt GRmO között. Megértettük ugyan, hogy a társaik megmentése nagyon fontos volt számukra, de mint mindig Benyának mindenben igaza kell legyen, csak úgy lehet, ahogy ő kigondolja, és persze a feladatot ugyan még el sem kezdtük, ő már befejezettnek tekinti, és fejben már megnyerte nekünk a csatát. Kalaska már ott tartott, hogy azt mondta, inkább lőjük le ezt a kettőt, a többieket meg majd elintézik a Vietek. Azonban felülkerekedett a bajtársiasság - még akkor is, ha tudtuk ők a kisujjukat sem mozdítanák értünk -, na meg már hiányzott az az adrenalinlöket, melyet nem pótolhatott semmi, melyet csak akkor érezhettünk, ha a halál sárga arcába nevettünk.
Végre a levegőbe emelkedtünk. A két Hueyval korahajnalban hagytuk magunk mögött a börtönszigetet. Hammon és Mihi vezette az egyik gépet, Laca meg én a másikat. Olyan alacsonyan repültünk, hogy a rotorok keltette szél szinte lövészárkot vágott az óceán kék tükrébe. A radarernyők hullámai alatt közelítettük meg Vietnám partjait. A Tonle Kong folyó felett vezetett utunk, egész mélyen a sárgák vonalai mögé.
Csiga mint mindig, most is óramű pontossággal számolta ki az utat, így mire a felkelő nap aranyló sugarai megcsillanhattak volna a helikopterek szélvédőjén, azt már álcaháló borította. Laca azonnal telepítette a rádiót, és szkennelni kezdte az összes frekvenciát, hogy tudjuk, ha esetleg felfedeztek bennünket. Volt ideje kétszer is ellenőrizni az összes fogható csatornát, mert meg kellett várnunk, hogy teherhordóink felébredjenek. A két öszvért - melyet a felszerelésünk egy részének cipelésére hoztunk magunkkal -, el kellett kábítanom a repülés miatt.
Két órával a landolás után Den és Ben - így neveztük el két új szürke bajtársunkat - még mindig erősen szunyókált. Benya már fel-alá járkált, dühöngött. Tudtuk jól, hogy csak veszélyt jelentenek nekünk hevességük miatt, és mert minél előbb szabadként akarták tudni a többi GRmO-t, de hajthatatlanok voltak, és mivel így legalább kontroll alatt tarthattuk, magunkkal hoztuk őket. Mivel nem akartam, hogy a fejében megpattanjon egy húr, így elővettem az ammónium-karbonátot és a két szürkehátú orra alá dörgöltem.
A helyszínt, melyet Csiga és Filó választott fél nap alatt érhettük el. Lassan haladtunk, és végig az út alatt számunkra jól látható, azonban mások számára észrevehetetlen jelzéseket hagytunk arra az esetre, ha sietve kellene evakuálnunk magunkat. Hammon, Mihi és Wiking óvatosan haladt legelöl. Talán túlzottan is. Mikor már egy órája el kellett volna érnünk a kijelölt területet, Benya ismét nyugtalankodni kezdett:
- Eltévedtünk! Ugye eltévedtünk!
- Had lőjem le! - vetette oda Wiking.
- Had én! - kérlelte Fecót Laca.
- Ha valaki lelövi - vágott közbe Kalaska -, az csakis én lehetek.
- Nyugalom fővezér - mondta Fecó -, Csiga még sohasem tévedt el! Nyugi! Még unatkozni is fogsz! A tábornokot csak ma éjjel informálják arról, hogy hol lesz a találkozó. Ha készenlétben is van a serege, akkor is legalább két napunk van, míg ideér. Nem kell sietnie, mert
azt az üzenetet kapja, hogy öt nap múlva lépjük csak át az országhatárt.
- De akkor honnan veszitek, hogy erre jön majd a többieket szállító teherautó?
- Onnan - vette át a szót Csiga -, hogy ez az egyetlen hely, ahol földi járművel megközelítheti a találkozási pontot.
- És ha helikopterrel jön? - Nyugtalankodott tovább.
- Nem azzal jön! - mondta haragosan Filó.
- Miért ne jönne? Mitől vagytok olyan biztosak benne?
- Azért nem - folytatta Filó -, mert nem szeret repülni, és mivel ezt mi tudtuk, ezért úgy adtunk neki randit, hogy bőven legyen ideje akár gyalog jönni.
- Most már csend legyen ott hátul - szólalt meg halkan Mihi -, a saját hangomat sem hallom, nem hogy azt, ha valami, vagy valaki felénk tart. Ha másképp nem megy, ragasszátok le a száját, vagy Kimi légyszi nyugtatózd be.
- Csak el ne számold az adagot, mert én nem cipelem - tört ki a röhögés Lacán -, itt hagyjuk a farkasoknak.
- Hehehe! - horgasztotta le a fejét Benya. - Ott vagyunk már? - dünnyöte.
- Itt! - mondta Hammon, és mutatta, hogy álljunk meg.
- Innen már jól látszik a híd. - mutatta Mihi.
- Rendben uraim! - vette át a szót vezírünk -, mielőtt bármibe is belekezdenénk, előbb mindenki lepakolja a málháját, majd két órátok van, hogy felderítsétek a környéket. De mindenki maradjon láthatatlan. Az elkövetkező néhány napban mindaddig, amíg rajta nem ütünk a tábornok csapatain ez a legfontosabb. Az akció sikere azon múlik, hogy észrevétlenül készítsük elő. Két óra múlva jelentést kérek mindenkitől. Filó, Kimi, ti itt maradtok, leszereljük Bent és Dent, és amíg ti összekészítitek a meglepetéshez való cuccot, addig én megitatom és szélnek eresztem őket.
A szigethez képest itt rettentően párás volt az idő. A napkorongot kergetni kezdte hold halovány képe mire mindenki visszatért, s mi mindent kupacokba szortíroztunk, és gondosan letakartunk. A zöldellő bokrok, fák, és a színesebbnél színesebb virágok előbb vérvörössé, majd fakó szürkévé változtak. Átnedvesedett ruháink és a sátraink - melyeket Fecó pillanatok alatt egyedül állított fel - puha bársonyos gőzölgésbe kezdtek. Az erdei állatok hangos zenekara már szinte teljesen elhalkult, immáron hallhatóvá vált a tőlünk néhány méterre hömpölygő folyó halk csobogása is. Némán mindenki elfogyasztotta vacsoráját, majd Csiga és Fecó elé járult sorban mindenki, s bejelöltek minden rejteket, fedezéket és csapdának alkalmas helyet a térképen. A területet négy részre osztotta mellettünk a folyó és a keresztben elhaladó Ho Si Mihn-ösvény. Már majdnem éjfél lett, mire minden jelölés a helyére került a térképen. Csiga, Fecó és Filó az egyik sátorba húzódott vissza, hogy kielemezzék azt. Henti, Kalaska és jómagam felhörpintettünk egy kávét a dupla whiskyre és elindultunk leváltani az őrszemeinket. Az éjjel nyugalmasan telt, bár hajnali két óra tájt két tucatnyi viet katona haladt el előttünk a híd felé tartva, de nem fedezték fel a rögtönzött őrhelyeinket.
Mint az utóbbi napokban mindig, ma is Benya morgására ébredtem. Jobban mondva ébredtünk, mert felzavart mindenkit. Ám ma a műsor hamar véget ért, mert Laca a háta mögé került és fegyvere tusával jól tarkón vágta. A hangja elcsuklott, előbb térdre rogyott, de nem maradt térden állva, hanem mint tehetetlen krumpliszsák dőlt el. Halkan mindenki tapsolt, még DeNiro is, bár Lacára kacsintva azért hozzátette:
- Azért ezt nem kellett volna. De kösz a csendet. Hiányzott már, hogy a reggeli kávémat nyugodtan csendben kortyolhassam el.
- Nekünk is - hangzott a kórus.
- Mit nektek is? És én? Egy pillanatra kiteszem a lábam és már megint kihagytok valamiből? - nézett kérdőn körbe Filó, aki épp most lépett ki a folyó felől a bokrok közül.
- Csak a nyugodt kávézásról volt szó - mosolygott Henti -, kérsz te is egy friss feketét?
- De jó erős legyen, és ha kérhetem morgás nélkül.
- Nyugi - mutatott a földre maga elé Laca -, ma morgás nélkül isszuk meg a feketét.
- Nem akarom tudni! A kávét viszont köszönöm!
Miután mind végeztünk a reggelivel, Fecó köré gyűltünk, hogy végre pontosítsuk a GRmO-k kiszabadításának részleteit. A terv brilliánsan egyszerű volt, de mégis veszélyes, mert nem tudtuk mekkora túlerővel kell szembenéznünk, és minden azon múlott, hogy hol tudjuk elvágni a tábornok hadseregének vonalait. Volt egy pont a tervben, mely Benyából hangos ellenérzéseket váltott ki, miszerint ha a csapattársaik nem megfelelő pozícióban helyezkednek el a menetoszlopban, akkor semmilyen akciót nem kezdeményezhetünk, kénytelenek leszünk visszavonulót fújni, és másik akciót tervezni a kiszabadításukra. Azonban miután jobb ötlete neki sem volt, kénytelen kelletlen elfogadta a tényt, hogy bár nekünk is jobb lenne, ha itt és most lezárhatnánk mindezt, de az öngyilkosság nem szerepel a közelebbi terveink között. Meglepetésünkre miután lehiggadt kissé, még azt találta mondani köszöni mindazt amit tenni készülünk a csapatáért, és hozzátette, hogy most hogy tudja a részleteket, meg van elégedve a tervvel. Persze mind láttuk rajta, hogy lenne amit másképp csinálna, de valamiért - talán a reggeli csapás, vagy a közelgő veszélyt fogta végre fel - nem tett megjegyzéseket, ahogy szokott.
Filó nem vesztegette az időt, a megbeszélés után rögtön behívott a sátrába, hogy az előttünk álló feladat részleteibe beavasson. Egy vázlatot terített ki elém, melyet ma hajnalban készített a folyóparton. Elképedve bámultam a precizitást, amellyel a folyón tőlünk nem messze átívelő híd szinte tervrajz szintű vázlatát tanulmányoztam. Talán - gondoltam magamban, mert a hidat még nem volt szerencsém látni -, az építésekor sem készült ilyen pontos terv a szerkezetről.
A híd két pillére egyenként tíz cölöpből állt, melyeket a folyó közepe felöli oldalon egy-egy piros x díszített w alakban. A küldetés legfontosabb pontja volt, hogy a híd felrobbantásával vágjuk ketté Mihn seregét, és azt rögtön tudtam, hogy a jelölések a semtex helyét mutatják meg, ám az elhelyezkedésüket nem értettem, ezért kérdezősködni kezdtem:
- Minden világos, csak az elrendezést nem értem. Miért épp a cölöpök belső oldalára szereljük fel a robbanóanyagot, és miért épp w alakban? Téged ismerve ez nem csak szabásminta, hanem valami jelentősége kell legyen.
- Helyes megfigyelés. Az hogy a közepe felé néznek a robbanóanyagok annak két oka is van, egyfelől a cölöpöket a part felé taszítja a detonáció, így a csavaróerő segít a hidat kettétörni, másrészt pedig a hídon a két pillér közt haladókat rögtön megöli a robbanás. Az alakzat pedig időspórolást jelent, mivel kötélen kell leereszkednünk a felszerelésükhöz, így oldalanként csak egyszer kell mindkettőnknek lemenni, és nem kell cölöpönként új kötést csinálnunk, mert az oszlopok olyan közel vannak egymáshoz, hogy egy kis hintázással átlendülhetünk egyikről a másikra. És ha már itt tartunk a sorrend a felszerelésnél - mutatott a papírra - előbb a külső szélső cölöp, majd egyel beljebb, aztán a legbelső, majd egyet vissza, és csak a legvégén az aminél leereszkedünk, hogy nehogy leverjük amit már felszereltünk. Nagyon ki van porciózva plasztik, sajnos Ben és Den csak ennyit bírt el.
- Rendben csak hogy biztosan jól értem a sorrendet, hogy ha megszámoznánk a cölöpöket kívülről befelé akkor a sorrend egy, kettő, öt, négy, három?
- Igen pontosan. Mondhattam volna így is, de így túl egyszerű. - mosolygott - És most megmutatom hogy szereld fel a cuccot. De ehhez már szükségünk lesz egy fa törzsére is, úgyhogy ha nincs más kérdésed, akkor kimegyünk gyakorolni. Még egy óránk van körülbelül, míg az őrszemeink elérik a helyüket, úgyhogy igyekezzünk, mert aztán mi jövünk.
Kalaska és Henti a mögöttünk magasodó dombtetőn, a környék legmagasabb pontján helyezkedtek el, távcsövükkel pásztázták az ösvényt. Amint tisztának vélték a terepet, jeleztek a két járőrcsapatnak, hogy indulhatnak. Mihi és Hammon délnek indult át a hídon, majd azt elhagyva úgy egy kilométerre, ahol az ösvény olyan szögben kanyarodik el, hogy máshonnan nem láthatnák be elég messzire a közeledő hordákat. Az út mellett az erdő fedezékében haladtak a kijelölt őrhelyig. Ugyanez a feladat várt Lacára és Wikingre, csak ők északnak követték a Ho Si Mihn vonalát. Fecó és Csiga nekünk segítettek a felszerelést lehordani a híd mellé. Benya és DeNiro pedig a támadáshoz szükséges fedezékeket készítették elő.
- Délen a puma a bozótban! - szólalt meg Fecó rádiója.
- Északon a sas a fészkében!
- A torony felett kék az ég!
- Köszönöm, az ajándék úton van! - válaszolt Fecó, majd felénk fordult. - Akkor induljon a tánc.
A hidat megpillantva döbbentem rá, hogy a rajz nem csak rettentő részletes volt, hanem megszólalásig pontos mása a szerkezetnek. Masszív fa építmény volt, melyet nem is olyan régen építhettek újjá, mert egy kis része szürke, és mélyen hosszába repedt gerendákból állt, de jórészt olyan fából épült, melyen még szinte fütyült a rigó. Teljes egészében nem is lett helyreállítva, mert korlát, csak a régi részen volt, és ránézésre az sem volt éppen életbiztosítás. Az útpályát sem építették teljesre, aki itt sötétben a híd közepén akarna átkelni, az hamar a vízben találná magát, mert csak mint két széles keréknyom volt ledeszkázva.
A hídra csak ketten mentünk fel. Két oldalunkon egy-egy zsák lógott, egyikben a robbanóanyag, másikban a detonátorok. A nyakunkban feltekerve vittük a kötelet, kezünk szorosan markolta a pisztolyt. Futólépésben értük el a hozzánk közelebb eső pillért. A
fegyvert még nem tettük a tokba, csak magunk mellé, míg a kötelet a keresztgerendához erősítettük.
- Eddig minden oké - mondta Filó, és leereszkedett -, csináljuk!
- Te vagy a góré! - mondtam, és indultam én is lefelé. Egész közel a folyó szintjéhez ereszkedtünk le, ha kinyújtottam volna a lábam, akár lábat is moshattam volna benne. Mindketten a külső cölöpökhöz lendültünk, ott egy másik kötelet a gerendán áthurkolva odakötöttük magunkat, s hangtalan felszereltük az első szeretetcsomagot. Ugyanígy tettünk a többivel is. Nekem reszketett a kezem minden alkalommal, mikor a plasztikba nyomtam a gyújtórudakat, Filó viszont az utolsót, hogy engem hecceljen, fejjel lefelé lógva szerelte fel, s közben azzal piszkált, hogy milyen lassú vagyok:
- Még ma felszereled az utolsót, vagy átmásszak és csináljam meg én?
- Ne hencegj, mert ha legközelebb netán megsérülsz, lehet ugyanilyen lassú leszek. Ráadásul ha röhögtetsz, még véletlen a levegőbe repítem mindkettőnket.
- Rendben, csak csináld már -mosolygott -, úgy nézel ki az öledben azzal a gerendával, mint egy lajhár.
Mire felmásztunk, Fecó és Csiga már ott állt mellettünk a másik oldalhoz szükséges kellékekkel.
- Hogy ment? - kérdezte vezérünk.
- Minden rendben - biccentett Filó -, de ez a reszkető kezű agysebész jobb ha marad a fáslinál.
- Hehe! Csinálhatod egyedül is.
- Ugyan gyere már, olyan jó látni a rettegést a szemedben, ahogy a detonátort felszereled. - röhögött - Ne szarj be, először nekem sem ment jobban.
- Ha befejeztétek a marakodást, akkor indulhatnátok is a túloldalra - vágott közbe Fecó -, majd elindultak vissza a partra a fák közé.
Már majdnem készen voltunk a másik oldalon is, mikor Fecó lihegve megjelent felettünk.
- Jön egy autó észak felől, de már nincs idő felmásznotok, valahogy
próbáljatok láthatatlanná válni. - mondta, majd továbbrohant.
- És most? - néztem kérdőn Filóra.
Átmászunk a partfelőli oldalra, és ki a szélső cölöpig. Ott pedig amilyen magasra csak tudunk. Lacáék úgy másfél kilométerre látnak el, tehát ha a vezír így rohant, és úgy vélte nincs időnk kimászni, akkor elég gyorsan jön ahhoz, hogy ne vegyen észre minket.
- Hamar ideért - nyögtem ki, mikor az utolsó cölöpre másztam át -, már hallom a hangját. Úgy bőg a motor, majd felrobban. Nagyon siet valahová.
Az UAZ hatalmasat fékezve szinte megállt a híd előtt, majd lassan komótosan hajtott fel rá. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy közeledett felénk. Mielőtt azonban fölénk ért volna, lassítani kezdett, majd épp a fejünk felett megállt. Mindketten a pisztolyért nyúltunk.
Kalaska csőre töltötte fegyverét, ujját a ravaszra tette. A célpont tiszta volt, az autóban csak egyetlen katona ült. Ő azonban csak lélegzetvisszafojtva figyelt.
- Lőj már! - szólt oda neki Henti.
- Nem lehet. Hátul a platón le van takarva valami.
- És?
- Lehet, hogy valami fontosat szállít. Ha pedig nem ér oda vele a célállomásra, akkor keresni fogják.
- Értem. Jobb ha csendben figyelek.
- Nekem is időbe telt, míg megszoktam a gondolatot, hogy néha az a jó, ha nem hal meg az ellenség. Amennyiben velünk maradsz, majd megtanulsz mindent a vezírtől.
- Meg a többiektől. - mormolta Henti - Már eddig is sokat tanultam tőletek.
A sofőr kiszállt a terepjáróból. Hátrament, és a platón egy zsákban turkálni kezdett. Kalaska és Henti követte minden mozdulatát. Egy doboz cigarettát húzott elő, kibontotta, majd rágyújtott. Beleszívott egy embereset, s füstkarikákat kezdett fújni.
- Remélem nem ott akarja elszívni azt a cigit. - mondta Henti - Ki tudja Kimiék meddig bírnak ott lógni mozdulatlan.
Azonban mire befejezhette volna, a viet visszaült az autóba és elindult. Amint az első kerekek legördültek a hídról újra a gázpedálra lépett és teljes fordulaton elszáguldott. Hallottuk ahogy távolodik, minden sebességváltásnál hangos reccsenéssel válaszolt a váltó a rossz kuplungkezelésre.
- Tanuló! - mondta Filó mosolyogva, de a homlokán kiülő verejtékből látszott, hogy még feszült.
- Gyorsan szereljétek fel a többit, és menjünk! - szólalt meg ismét a fejünk fölül a jól ismert hang.
- Még öt percre van szükségünk - mondtam -, de ne ácsorogj itt a nyílt terepen.
- Mármint azt akarta mondani az aranykezű doktorunk - jelent meg immáron őszinte vigyor Filó arcán -, hogy ne álljon itt a célkeresztben uram! - hangsúlyozta ki az utolsó szót erőteljesen.
- A kezed járjon ne a szád robbantós! Én mindjárt kész vagyok az utolsóval is.
- Mindjárt kész vagy? Akkor igyekezz, mert én már kész voltam mielőtt az autó ideért.
Két napig váltottuk egymást az őrségben. A kis sárga versenyző óta nem járt erre senki. A hidat néhány szerelmes szarvas használta csak, hogy a tehenek közelébe férkőzzenek. A reggelek nyugalmasan teltek, Benya is megtanulta halkan elkölteni a reggelit, csak Lacára vetett mindig néhány szúrós pillantást, ahogy az őrjáratból visszatért. Mihi és Hammon a tűző napon aszalódva üldögélt a magaslaton, tekintetük a távolba meredt. Már dél felé járt, mi épp pókerrel próbáltuk mulatni az időt, mikor Hammon hangja ütötte át a csend páncélját:
- Az ünnepelt megjött az ajándékáért! Ismétlem, az ünnepelt megérkezett!
- Mekkora a vendégsereg? - kapta fel a rádiót Laca.
- A rosszhír, hogy nem látni a csorda végét, a jóhír, hogy látjuk a célszemélyeket, és pont az optimális helyen vannak.
- Pontosan hol? - vette át a rádiót Fecó.
- Legelöl két teherautónyi sárga, majd a harmadik teherautón egy sofőr és egy őr társaságában vannak a mieink. Mögöttük egy újabb csapatszállító és egy századnyi gyalogos. Ahogy innen látjuk, talán ezek mögött egy parancsnoki UAZ-ban ül a tábornok, de utánuk is teherautók sorakoznak, és még nem látjuk a sor végét.
- Rendben vettem! Azonnal induljatok el a helyetekre. Zöld jelzés! Ismétlem, zöld jelzés!
Mind a helyünkön voltunk mire vendégeink elérték a hidat. Egyvonalban az ösvény nyugati oldalán helyezkedtünk el. Dél felől a folyó és közöttünk kis dombocska védelmezett minket. Egyesével keltek át a folyó fölött a járművekkel. A GRmO-kat szállító autó is átkelt, a negyedik csapatszállító épp elérte a felénk közelebb eső pillért, mögöttük a gyalogsággal, mikor hatalmas robbanással a híd és a rajta tartózkodók a folyó martalékává váltak.
A robbanás pillanatában mind tüzelni kezdtünk. Az első teherautóról a katonáknak esélyük sem volt leszállni, mert mire felfoghatták volna mi történik, már több gránátot is dobtak rájuk Lacáék. A híd túloldaláról folyamatos géppuskatűz záporozott felénk, ám fedezékeinkben onnan esélyük sem volt eltalálni minket. A maradék vietnámit akik a második kocsin utaztak, odaszegeztük a platóra. Akik megpróbáltak leugrani, azonnal szétszaggatták a golyók. DeNiró leszedte a társaik mellett álló őrt, és már indultak volna értük, mikor a sofőr hátramenetbe kapcsolt, és a híd felé indult. Kalaska azonnal kilőtte, de a dízelmotor nem fulladt le attól, hogy halott vezetője nem nyomta tovább a gázpedált, s komótosan folytatta útját a folyó felé. Benya és DeNiró elhagyva fedezékét rohantak az autó felé, és ordítottak társaiknak, hogy ugorjanak le, de azok oda voltak láncolva a platóhoz. Hiába kiáltottunk utánuk, a két GRmO a vesztébe rohant. Esélyük sem volt elérni a teherautót, a túlpartról érkező golyózápor elérte őket. Mindketten holtan hevertek, mikor a többiekkel együtt az
autó lezuhant a szirtről. Egy pillanatig sem lebegett, azonnal a folyó mélyére süllyedt. Senki sem élhette túl. Nem tehettünk semmit. Wiking lecsatolt mellényéről két gránátot, és a megmaradt teherautóra hajította. Hatalmas ordítás közepette néhány sárga megpróbált leugrani a robbanás előtt, de eltűntek a tűzgolyóban. Óráknak tűnt az a néhány perc, míg a túlsó part el nem némult. Mi már nem lőttünk vissza - kivéve Hentit, aki kiürítette a nála lévő tárakat mind egy szálig -, csak némán, tehetetlennek érezve magunkat hasaltunk fedezékeinkben. Amint elcsendesedett minden, elindultunk a találkozó pont felé.
Hangtalan elláttam Fecó és Hammon sebét, melyek szerencsére csak karcolások voltak a szokásos sérülésekhez képest, mikor Mihi a vállán Csigával érkezett meg. Csigát a combján érte találat, erősen vérzett. Gyorsan széthasítottam a nadrágját, és letisztítottam a lábát.
- A golyó a belső combján ment át - mondtam -, egyenlőre csak elállítom a vérzést, és majd a helikopteren varrom össze, de megmarad. Ha minden jól megy nem veszíti el a lábát.
- Mi?! - nyögött föl.
- Nyugi, csak ugrat! - mondta Henti - Ugye?
- Hát jelenleg sétálni is nehezen fog, nem hogy ugrani, de igen bocs, csak tréfáltam. Talán így próbálom kompenzálni a szégyent, amit a kudarc miatt érzek. Összefércellek, és kutya bajod sem lesz. De ha ez a golyó három centit téveszt, akkor lenne egy csaj a csapatban.
- Ne szégyenkezz - szólalt meg Laca -, mi mindent megtettünk.
- Így van. - vette át a szót Wiking - Erről senki nem tehet. Ennél tökéletesebb túszmentő akciót, ekkora túlerővel szemben nem lehetett volna kitalálni. Az, hogy pont az okozza a vesztüket, ami a szabadulásuk eszköze volt, nem a mi hibánk volt. A kis kamikaze sofőrre senki nem gondolhatott.
- Egyetértek! - szólalt meg most Kalaska - Ha egyszer netán fogságba esnék, csak titeket kívánnálak megmentőmnek. Tökéletes volt a helyszín, a terv, a robbantás és a végrehajtás is.
- Istenek mi sem vagyunk - állt fel Fecó -, amit tudtunk megtettünk. És ami fontosabb, hogy az elsődleges feladatot, amiről Benya és DeNiro nem tudhatott, hogy a sárgák legfontosabb utánpótlásvonalát a Ho Si Mihn ösvényt járhatatlanná tegyük egy időre, azt elvégeztük. Most amíg Kimi ellátja a sérülést, egy perc néma csenddel emlékezzünk meg a GRmO-król, aztán irány a helikopter.
by Kimi © 2012
Képi illusztráció: Csiga
Képi illusztráció: Csiga
