"A harc szenvedélye nagyon erős függőséget okoz, ami gyakran halálos, mert a háború drog."

Chris Hedges - The Hurt Locker

Mindenkinek van egy olyan vágya, amit tűzön vízen át véghez visz. Aki ennél a cégnél dolgozik az arra tette fel az életét, hogy megvédje az országát és a népét.

Kérdés:
- Miért jelenik meg New York-ban a 73rd St. és a Madison Ave. sarkán villámgyorsan három elsötétített Escalade?
- Miért ugrálnak ki belőle fekete öltönyös emberek?
- Miért ültetnek be negyed óra múlva két arab fiatal srácot?
- Miért??? Soha sem tudnátok meg!!!
De ez most más, ezt most mi megtudhatjuk, de csak mi. Mert Mi voltunk azok akik kirángattuk őket!!! Mert a történet itt kezdődött.

Hét ügynök, akik olyan bevetésre hivatottak, amit mások öngyilkos akciónak tudnának be. De nem mi, mert nekünk ez az életünk.
Megkaptuk a parancsot és a tervezetet, amit véghez kell vinni. Messze, Irakban. Bagdad, meleg, por, veszélyes emberek, veszélyes szinte minden. Azt a parancsot kaptuk, hogy egy színházat hozzunk helyre - persze álcából -, tehát építő munkásoknak kiadva magunkat, próbáljunk meg beszivárogni a városba és megtalálni a drogot, ami olyan mennyiségben készül itt, hogy veszélyezteti az amerikai fiatalságot. De az egyszerűség kedvéért, az Iraki Milícia sem mindig azt az egyértelmű támogató mentalitást nyújtja az amerikai haderő részére. Mi senkiben nem bízhatunk, de ez már alapból megy nekünk. Szaddám serege, akik szakadárokból álltak össze, bármit és bárkit feláldoznának azért, hogy újra ők legyen hatalmon. 48 órát kaptunk az ügy megoldására. Mellesleg Amerikából jön egy együttes, akik koncertet adnak az amerikai fiainknak, és ezt is biztosítanunk kell. Sok a feladat, kevés az idő, ezért küldtek épp minket. Meg kellett szereznünk az igazolványokat amivel kijutunk a városba, de nem is elég, hogy megkapjuk az igazolványokat, le is kell ellenőrizni őket, hisz ha hamis és megbukik valamelyikük, akkor végünk.

Péntek:
Eljött a nap, ez nem kiképzés, ez nem Amerika! Itt már nem véd meg minket senki, csak egymásra vagyunk utalva.
Délután megérkeztünk a Bagdad közelében levő színházi épületbe. Még az Irakban levő amerikai követség sem tud semmiről. Dolgoznunk kellett az épületen, mert brutálisan szét lőtték és a koncertet pedig szombat estére tervezték. Olyan vonalat kaptunk amit nem lehet lehallgatni így felvettük a kapcsolatot Grimes-al, az amerikai haderő műveleti parancsnokával, aki a mi összekötőnk volt. Megkaptuk az igazolványokat is, de valami nem stimmelt. Nekünk civil igazolványok kellettek a biztonságos mozgáshoz, viszont a kártyák egy része hamisnak bizonyult. Senkinél nem lehetett még egy pisztoly sem. Az összes fegyverük, mindenünk az emeleten el volt rejtve a lebukás veszélye miatt.
Eljött a perc. Kimenni egy olyan városba, egy olyan világba, amit senki nem szívesen gondol ki nyaralása helyszínének. Rengeteg veszélyes civil, akik bármikor robbanthatnak, milícia, amerikai katona, felbérelhető magán haderő, egyszóval minden amit el lehet képzelni egy ilyen háborús övezetben. Hamar megtudtuk, hogy Hassan kávézója a nagy gyűjtő. Ott tobzódik Bagdad söpredéke, mint Mos Eisley-ben. Akkor oda kellett ki mennünk elsőnek, nem lepődünk meg a megérkezéskor, motozás, arab üvöltözés, a katar zene. Információ, információ, információ! Nekünk ez kellett nagyon. Még a kávét sem ittunk jóízűen - azt is inkább hoztunk magunkkal -, de meg kellett inni és dicsérni. Munkaerőt kell szerezni az építkezéshez, ezért olyanokat akartunk keresni akik dolgoznának a színházon. Két jelentkező volt akik jelentkeztek (régen beépült ügynökök voltak). Na ha valakinek keményebb dolga volt ott a porfészekben, akkor azok ők voltak. Volt összekötőnk az arabokkal, volt összekötőnk az amerikaiakkal. Hamar ment, de a drog, az vajon kinél van, azt ki teríti?

Szombat:
Meg kell tudnunk mindent amiért ide küldtek minket. Jönnek az infók vezetőnk telefonjára sorban, szinte percenként változik az élet a városban. Közben a bombászok folyamatos munkában vannak, rengeteg IED van elrejtve a házakban, az embereken. Még épp csak megittuk a reggeli kávénkat, amikor egy helikopter zaja töri meg a csendet, alacsonyan szállva hozza viszi a bombászokat és az amerikai katonákat. Közben megint fesztiváloznak a rongyosok. Hummer jelenik meg a terén, hozták az új fegyvereket kipróbálni.
Senki nem is sejti, hogy kik vagyunk. Összekötőink dolgoznak, küldik az infókat. Mi is dolgoztunk keményen a színháznál, amikor amerikaiak jelentek meg ellenőrzésre. Persze nem tudják a kilétüket, azt gondoljak rongyosok vagyunk, bár vezetőnk hófehérben pompázik, mint egy olajsejk. Az igazoltatás rendben megy, álcánk meg sem inog. Aztán kisvártatva fordult a kocka, pillanatok leforgása alatt ők lettek leigazoltatva a színházban kialakított kihallgató helyiségben. Tökéletesen megegyezett az otthoni irodánk kihallgatójával. A katonák meglepődtek a jelenlétükön, nem értették mi is van itt most igazán. Mivel őket is védenünk és felügyelünk kell, be kellett vonnunk őket. Nem bántuk meg jó katonák. Sok dologban segítettek a későbbiekben.
Kerestük a drogdílert mindenhol, próbáltunk kapcsolatokat kiépíteni. Hassan gyanús volt, a milícia vezetője gyanús volt, ezeket a szálakat próbáltuk felgöngyölíteni. Sikerült találkozót szervezni két elosztóval, akik talán tudnak valamit a drog útjáról. Tőrbe csaltuk őket, és kihallgattuk a két szakadárt. Talán kicsit elsőre túlzott volt a feszültség, valamint a fegyverhasználat, de fel voltunk pörögve. Kiderült a vallatás alatt, hogy hamis drog volt. Megint egy olyan szál ami nem vezet sehova.
Informátoraink, akik be voltak épülve a szakadárok közé, folyamatos adathalmazt küldtek a városban zajló eseményekről, melyeket nekünk összegeznünk kellett. Leszállt az este. Sorsdöntő fordulatok vártak ránk. Vajon robbantanak ezek a rongyosok vagy sem? Lesz összecsapás vagy sem? Mi már tudtuk ezekre a kérdésekre a választ, de nekünk közvetlenül nem volt szabad beleszólni az eseményekbe, hisz akkor a lebukás veszélye fenyegetett volna minket.
Megkezdődött a koncert, ellenőrzések, motozások, fegyverek. A PMC raj, akik oda voltak rendelve, nem álltak a helyzet magaslatán. Mi csak néztünk, figyeljünk. Megpróbáltuk óvatosan segíteni a bérelt sereget, mondván nem azért dolgoztunk a színházon egész nap, hogy néhány rebellis felrobbantsa. De hiába a figyelmeztetés, a pontos infók, melyeket a rendezvényt biztosító csapatnak adtunk, a végen, mikor véget ért a rock and roll, sikerült nekik. Szerencsénkre a robbanás kicsi volt, mi biztonságban voltunk a fedezékünkben, és a felszerelésünk sem veszett oda. Közben fény derült a hamis CIA igazolvány használójának kilétéről is. Az éj leple alatt, a tökéletes kiképzésnek köszönhetően, átsunnyogtunk az Army HQ-ra, es kihallgattuk az emberünket. Aminek a vége a szokásos mese lett, nincs tanú, kivégzés. Nekünk nem kell sem segítség, sem olyan aki később bajt okozhat. Főbe lövés, nem kár érte. Viszont visszafelé haladva olyat láttunk, amit nem minden nap láthat az ember, akinek nem szakavatott a szeme. Minden bokorban, fa tövében ott gubbasztva Szaddám hű katonai várjak, hogy az Army kijöjjön a színházból azért, hogy vérfürdőt rendezzenek. Természetesen hívtuk a kapcsolatot és megoldották az ügyet.

Vasárnap:
Kávézás, megbeszélés mi legyen, nagyon zajlik a város. Ki kell mennünk. Tudnunk kell a feladat végrehajtása miatt a kulcsfigura szerepét. Többször felvetődött egy név: Tibcsi. A milícia vezetője. Droggal gazdagítja kicsiny életét. Ad vesz, de még nukleáris robbanó fejek vétele is köthető a nevéhez. Irány a város. Igazoltatások, természetesen civilként. Fegyver szóba se jöhet. Minden motozás a lebukást eredményezheti. Ketté váltunk a városban, hogy minél több információhoz jussunk. Furcsa dolgok kerültek napvilágra Hassan kávézójában. Jevgenij, aki teljes káoszt okozott a városban, eladott nukleáris tölteteket a milíciának. Tudtuk, hogy ezek a szakadt hadsereget képező arabok, el fogjak árulni az amerikai szövetségeseiket. Robbantani akarnak. A drog is ide köthető ehhez a két emberhez. A drog eladásából szerzett pénzen vették a tölteteket.
Dél körülre tiszta lett a kép: el kell kapnunk Tibcsit, mindenáron. Pattanásig feszült helyzetben, társaink visszaérkezésekor érdekes híreket hoztak. Azonnal találkozni kell az amerikai összekötőnkkel, és átadni neki egy parancsot, ami kivonásról szól, de van benne egy plusz fő. Mi ez? A háborús övezetben azonnal keresztül vágtunk a városon, hogy találkozzunk Grimes ezredessel, de a furcsaság az volt, hogy tényleg nem egyedül volt. Tibcsivel, a Pikk Ásszal. Menedéket kért Amerikába. Elárulta a népét, a milíciát. Elhozva magával az összes drogpénzt, aranyat, drogot. Ezzel egycsapásra megoldódott a helyzetünk, átadta az összes titkos adatot, a nukleáris fejek helyzetét, felfedett mindenkit, aki bármilyen koszos dologban benne volt. Ezeket mi tovább adtuk az amerikai vezetésnek, oldják meg a dolgokat. Mi az összes felszerelésünket, a kihallgatót, a fegyvereket összepakoltuk és hívtuk a két beépült ügynöktársunkat, hogy azonnal jöjjön a kivonási pontra, tüntes innen mielőtt a piszkos bombát aktiválják!!!
Itt marad a város, mi megyünk. Ahogy jöttünk úgy távoznunk, halkan csendben, szinte senki sem tudja, hogy itt voltunk. Egy két kivétellel, akiknek muszáj volt felfedni magunkat. De sikeresen távoznunk egy olyan személlyel, aki nagyon sok dolgot fog még otthon elárulni nekünk, aki menedék jogot kért és megadták azt a Fehér Házban. De mi tudjuk, hogy ez mit jelent, irgalmatlan napok várnak még rá, és ha nem lesz hasznos akkor... hát tudják mi lesz vele.
Meg jött a helikopter, felszerelést berakni, ugrás fel, és tűnés. Felülről figyeltük a várost. Rengeteg halott, sok gerilla harc ment az épületekben. Egy arab vezető felnézett még a helikopterre és szinte látni lehetett az arcán, hogy bajba lesznek, hisz Tibcsi fejét kiszúrták.
- Miért ugrálnak öltönyös emberek napszemüvegben, New York belvárosában elsötétített Escalade-k ből?
- Miért cipelnek erőszakkal arab srácokat negyed óra múlva a kocsikba?
Ezért!!! Mert ez innen indul!!! Egy füles, aminek Bagdad a vége!!!

Mission complete
CIA Langley - Lazy Pigs Airsoft Team

2013. Hammon